Új realitások

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. január 7.

Diplomáciai jegyzet

1979-et követően most először működik együtt a térségben állomásozó amerikai hadsereg az Irakban szintén jelen lévő iráni al-Kudsz Brigádokkal; közös céljuk nem más, mint megakadályozni az al-Káida kibontakozó katonai és nem kis mértékben politikai tevékenységét.

Némi viszonylagos visszaszorulás után új erőre kaptak Szíriában az ellenzéki, főként a Kelet-Szíriában berendezkedő dzsihádista erők. Az al-Káidához közel álló, sokszor vele lényegében azonos szervezetek ma már nem is csinálnak titkot abból, hogy Irak és Szíria határán valamilyen entitást próbálnak létrehozni, ami az al-Káida vezetése alatt álló első államalakulat lehet.

Ezzel párhuzamosan meglepő gyorsasággal bontakozik ki az együttműködés az Egyesült Államok és Irán között. 1979-et követően most először működik együtt a térségben állomásozó amerikai hadsereg az Irakban szintén jelen lévő iráni al-Kudsz Brigádokkal; közös céljuk nem más, mint megakadályozni az al-Káida kibontakozó katonai és nem kis mértékben politikai tevékenységét.

A közös amerikai–iráni vállalkozás már most alaposan felforgatta a térség eddigi geopolitikai realitásait. Az amerikai magatartásban bekövetkezett változás fordulatot sejtet Washington viszonyulásában az Aszad-rezsimhez, amely eddig sikerrel állt ellen az ellenzéki előrenyomulásnak, s némi szimpátiát vívott ki azzal, hogy továbbra is ragaszkodik a szekuláris állameszméhez, elutasítva a mindinkább fundamentalista irányba kényszerült ellenzéki alternatívát. A kialakult helyzetnek három rendkívül fontos következménye van:

1. Oroszország fokozatos kiszorulása a Közel-Keletről újabb fordulatot vett. Az al-Aszad-rezsim melletti eddigi rendületlen kiállásának politikai haszna hirtelen semmivé vált azt követően, hogy az amerikai és iráni álláspont ilyen drámai módon közel került egymáshoz. Hasonló mondható el perzsa relációban is. Teherán eddigi engesztelhetetlen Amerika-ellenessége garantálta Moszkva számára az egyedülállónak számító perzsa szimpátiát, ráadásul ezért gyakorlatilag semmit sem kellett tennie cserébe, viszont gond nélkül learathatta e helyzet gazdasági-kereskedelmi hasznait. Vlagyimir Putyin, akinek ma legfőbb gondja a néhány hét múlva kezdődő szocsi téli olimpia békés és sikeres megrendezése, nem tehet mást, mint jó képet vág a közös al-Káida-ellenes vállalkozáshoz, már csak azért is, mert a volgográdi merényletektől megrettent oroszok számára ma minden terrorizmusellenes fellépés vonzó, hajtsa azt végre bárki is, bármilyen eszközöket alkalmazva.

2. Ugyanakkor az új helyzet komoly kihívást jelent az amerikai–szaúdi kapcsolatok szempontjából. Bár Rijád többször ígéretet tett a szaúdi civil háttérrel rendelkező al-Káida-kapcsolatok felszámolására, néhány letartóztatást és kivégzést leszámítva az ígéreteknek különösebb foganatjuk nem lett. Szaúd-Arábiára mintegy ráégett, hogy kezdeti stádiumában bölcsője volt az al-Káidának, a gazdag elit pedig – vallásos felelősségének tekintve azt – máig pénzeli a terroristaszervezet számos alvállalkozását. Aligha véletlen, hogy a CIA bizalmas információi alapján a libanoni hatóságok letartóztatták a szaúdiak által támogatott szunnita Abdullah Azzam Brigádok vezetőjét, Madzsid al-Madzsidot – ezt korábban aligha merték volna megtenni –, egyszerre vádolva őt azzal, hogy köze volt az egyik Hezbollah-központ múlt heti felrobbantásához, illetve egy rakétatámadáshoz Észak-Izrael ellen. Nem mellékes, hogy al-Madzsid letartóztatására azt követően került sor, hogy az Szíriában aláírt egy együttműködési megállapodást az al-Aszad ellen harcoló, Nuszra Front nevű lázadó csoporttal. Amerikai–síita, netán amerikai–Hezbollah együttműködés Libanonban? Az ember csak kapkodja a fejét…

3. Washington és Teherán új kapcsolatai és a közel-keleti geopolitikai helyzet alapos megváltozása új realitásokat teremt Izrael és Törökország számára is. Rece Tayyip Erdoğan iszlamista miniszterelnök fokozatosan erodálta a két állam kapcsolatait, és mára a nyílt ellenségeskedésig jutottak el. A korábbi izraeli–török stratégiai partnerség igen kifizetődő volt mindkét ország számára, így Ankara fundamentalista kalkulációit és szembefordulását Jeruzsálemmel Erdoğanon és pártján kívül mindenki más már a kezdet kezdetén rossz döntésnek tartotta. Irán feltűnése a nemzetközi erőtérben, ráadásul együttműködő partnerként végképp felőrölheti az ankarai vezetés politikai tartalékait, ami nyugati kapcsolatainak megromlásához vezethet. E folyamatot alaposan felgyorsíthatja a potenciális iráni nyitás, annak politikai, katonapolitikai és nem csekély mértékben gazdasági következményeivel együtt. Erdoğan az iszlamista fordulatot annak reményében hajtotta végre, hogy ezzel vezető szerepre tehet szert az iszlám világban, épp Irán ellenében. E kalkuláció elhibázottsága ma nyilvánvalóbbnak tűnik, mint valaha.

A közel-keleti változások egyik fő vesztese Izrael volt, mely komoly biztonsági kockázatot volt kénytelen elkönyvelni azt követően, hogy a térségen végigsöpört az a bizonyos „arab tavasz”. A kiszámítható diktátorokat kiszámíthatatlan dilettánsok váltották fel a vezetés csúcsain. Ha az Egyesült Államoknak tényleg sikerül Teheránt visszaterelni a nemzetközi együttműködésbe, akkor az új geopolitikai helyzetnek Izrael akár nyertese is lehet.

Figyelmébe ajánljuk